2012.09.23

A Mikó-ügyről tájékoztatta a Szentszéket a szövetségi elnök - Kelemen Hunor részt vett a Kereszténydemokrata Internacionálé ülésén



A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) szeptember 21-én és 22-én Rómában tartotta pártelnöki értekezletét. A világ kereszténydemokrata és centrista alakulatait tömörítő pártszövetség vezetőit szombaton délelőtt Castel Gandolfoban fogadta Őszensége XVI. Benedek pápa. A tanácskozáson az RMDSZ-t Kelemen Hunor szövetségi elnök és Vincze Loránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte. A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom részéről Kelemen Kálmán elnök és Kiss Tibor ügyvezető elnök voltak jelen.

XVI. Benedek a küldöttekhez intézett beszédében kiemelte, hogy napjaink gazdasági és társadalmi kihívásai közepette a politikai vezetőkre különösen nagy felelősség nehezedik, hiszen erősnek kell lenniük ahhoz, hogy a jövő generációi számára élni akarást és reményt biztosítsanak. Pier Ferdinando Casini, a CDI Romában újraválasztott elnöke a Szentatyához szóló üdvözletében utalt a kereszténydemokrata pártoknak az etnikai és vallási kisebbségek jogérvényesítése iránti elkötelezettségére.

Római tartózkodása során Kelemen Hunor szövetségi elnököt a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Gianfranco Ravasi bíboros, a Szentszék Kultúra Tanácsának elnöke. Kelemen Hunor tájékoztatta a bíborost a romániai politikai fejleményekről, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válságot követően Romániában társadalmi és erkölcsi válság alakult ki, amelyből csupán hosszú idő múlva és áldozatok árán sikerül majd kilábalni. Az erkölcsi válságra az RMDSZ elnöke példaként hozta fel a Mikó-ügyet, és beszámolt Ravasi bíborosnak a sepsiszentgyörgyi középiskola hányatott sorsáról. Kelemen Hunor súlyosnak nevezte, hogy az igazságszolgáltatást eszközként felhasználva a román állam ismét államosítani akar egy egyházi, közösségi ingatlant. Úgy vélte, a Mikó iskola csupán az első ilyen ügy, de máris arra utaló jelek vannak, hogy más felekezetek ingatlanjai is hasonló sorsra juthatnak. A szövetségi elnök meggyőződését fejezte ki, hogy az erdélyi magyarság, Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége nem nézheti tétlenül, hogy két évtized munkájával visszaszerzett jogait és vagyonát ismét elveszítse. Gianfranco Ravasi bíboros aggodalmát fejezte ki, hogy Romániában ilyesmi megtörténhet, hiszen a jövőre nézve veszélyes precedens lehet. Végül Kelemen Hunor a Mikó-ügy hátteréről készített összefoglalót adott át a Szentszék Kultúra Tanácsának elnökének és irodavezetőjének, az erdélyi származású Kovács Gergelynek.

A CDI kétnapos római tanácskozásán Kelemen Hunor és Vincze Loránt kétoldalú találkozók keretében a világ kereszténydemokrata és centrista pártjainak több vezetőjét tájékoztatták a romániai politikai helyzetről, kiemelten a kisebbségi jogérvényesítés nehézségeiről és magántulajdon elvét semmibe vevő Mikó-ügyről.